Ha még 5000 Ft értékben vásárolsz,
akkor a GLS futárszolgálatos KISZÁLLÍTÁS INGYENES!
0 db termék
0 Ft

Egyél hagymát újhagymával!

Spring OnionsAz újhagyma tavasszal üde színfoltja – vagy épp “ízfoltja” – lehet egy friss salátának, de akár sós süteménynek is. Magas vitamintartalma segíthet átvészelni a tavaszi betegséghullámot, hiszen többek közt erős immunerősítő hatása miatt érdemes fogyasztani.

Be kell vallanom, hogy én sokáig abszolút nem tudtam megkülönböztetni az újhagymát a póréhagymától. Mikor ezt megemlítettem valakinek, teljesen a plafonon volt, hogy “de hát teljesen más a kettő”, és elmondta, hogy miben különböznek. Teszem hozzá, ez sem sokat segített a megkülönböztetésben. Aztán kicsit utánaolvastam és minden világos lett. Az újhagyma gyakorlatilag a vöröshagyma gyerekkori megfelelője, azaz olyan vöröshagyma, aminek gyökér része még nem fejlődött ki rendesen. Ezzel szemben a póréhagymának semmi köze a vöröshagymához, sőt zsenge, világoszöld leveleit is fogyaszthatjuk.

A hagyma a gyógynövények között is igen előkelő helyen áll. Több ezer éve ismerjük, mint házi gyógyszert. Már az egyiptomi piramisépítők is kaptak vöröshagymát és fokhagymát is, hogy sokkal kitartóbban és betegség nélkül bírják a munkát. Az ókori görögöknél a legnagyobb tekintélye a hagymaárusoknak volt, de a rómaiak asztaláról sem hiányozhatott.

Az újhagyma aromája kellemesen hat, egyedi ízvilággal rendelkezik. Friss, idényzöldségnek számít, ropogós és üde, remekül passzol főételekhez, levesekbe és salátákba is. Ez a zöldség nem csak az immunrendszert tartja karban, de segíti az emésztést, vízhajtó hatású, javítja a szívműködést és rendszeres fogyasztása csökkenti a vérnyomást. Antioxidánsokban gazdag, tartalmaz B2 és C-vitamint, ezen kívül kalciumot és foszfort is.

A kalcium szükséges a csontjaink, ízületeink és fogaink rendben tartásához, erősítéséhez, valamint a csontritkulás megelőzéséhez. Többek között az újhagyma kalciumtartalma is szerepet játszik a szív- és érrendszert segítő hatásában. Sokban hasonlít erre a foszfor hatása is amellett, hogy állóképesség növelő. Nem mellesleg tavasszal minden piacon jó szívvel, frissen árulják a kofák. Ne féljünk kipróbálni új ízeket, nem csak rántott hús meg zsíros kenyér létezik a világon! Az újhagymát és a medvehagymát is kipróbálhatjuk először kis mennyiségben, esetleg házi vajkrém készítésénél vagy a reggeli mellé harapva. Kabos Gyula is megmondta: „A hagymához is hagymát eszek.”

Kérdése van?

Kíváncsi termékeinkkel kapcsolatban valamire és nem találja a választ?

Írja le nekünk, hogy miről olvasna szívesen és mi utánajárunk Önnek!

Itt írja meg üzenetét

Kapcsolódó cikkek