fbpx Outlet
×
Ha még 990 Ft értékben vásárolsz, akkor a KISZÁLLÍTÁS INGYENES!
0 db termék
0 Ft

Szeptember 9-10-i rendelésekhez információk

„A csapat erőssége minden egyes tagban van. Az egyes tagok ereje a csapatban van.”

A fentiek egy legendás amerikai kosárlabda edző, Phil Jackson szavai. Az ő vezetésével a Chicago Bulls hat, a Los Angeles Lakers pedig öt bajnoki címet nyert. Kétség sem férhet hozzá, hogy ért a csapatmunkához és érdemes odafigyelni a mondanivalójára.

Minden csapat emberek közössége, akik egymást segítve, kiegészítve és erősítve egy közös célért dolgoznak – és teljesen mindegy, hogy kosárlabdáról vagy éppen egészségvédelemről van szó.

A Netamin küldetése, hogy aki csak nyitott rá, annak segítsünk egy egészségesebb és boldogabb életet élni.

Nekünk ez a közös célunk, amiért mindannyian nap mint nap dolgozunk. Ahhoz, hogy ezen a téren mi is „bajnokok” lehessünk, időnként szükség van egy kis testi-lelki feltöltődésre, a csapatszellem erősítésére. Ezért most 2 napra elhagyjuk az irodát: túrázunk, aktívan pihenünk és „világot” látunk!

2021. szeptember 9–10. között a rendelések feldolgozása, a csomagok feladása, az ügyfélszolgálatunk elérhetősége, valamint budapesti központunkban a személyes átvétel lehetősége is szünetel.

Szeptember 13. hétfőtől azonban ismét a megszokott rend szerint várunk benneteket! A szeptember 9–12. között leadott rendelések feldolgozását, azok feladását, illetve üzeneteitek megválaszolását is ekkor kezdjük meg – méghozzá villámgyorsan, megújult erővel.

Köszönjük a megértést!


Csodás napot és szép hétvégét kívánunk nektek!
a netamin.hu csapata

Kérdése van?

Kíváncsi termékeinkkel kapcsolatban valamire és nem találja a választ?

Írja le nekünk, hogy miről olvasna szívesen és mi utánajárunk Önnek!

Itt írja meg üzenetét

Kérjük, még VÁRJ, amíg ezt a zöld ikont látod! Ha most bezárod az oldalt, rendelésed sajnos nem kapjuk meg.