„Apró figyelmességek, az élet számtalan jelentéktelen eseménye, s a szívből fakadó előzékenység építi, mint megannyi tégla, a boldogságot.” Ha elidőzünk egy pillanatra ennél a mondatnál, könnyen beláthatjuk, hogy milyen igaz is ez a gondolat. Emlékezzen vissza, hogy mikor érezte magát legutóbb igazán boldognak és felszabadultnak? Nem épp akkor, amikor hasznára, segítségére tudott lenni valakinek?
Életünk egyik legnagyobb tragédiája, hogy olyan helyen keressük a boldogságot, ahol csak ideig-óráig való örömöket lelhetünk. Meddig tart vajon az a lelkesedés, amit a legmodernebb és legdivatosabb okostelefon megvásárlásakor érzek? Mennyire elégíti ki a lelki szükségleteimet az, ha a legújabb divat szerint öltözködök? Nem állítom, hogy egy röpke pillanatra nem okoznak ezek a tevékenységek örömet, de hosszú távú következményként azzal kell számolnom, hogy újra és újra be kell majd mindenből szereznem a legújabbat és a legjobbat mert ezektől várom a megelégedettség, elfogadottság érzését. A boldogságom ily módon tehát a körülményektől, más emberek irányomban tanúsított viselkedésétől függ. Ezekre azonban nem tudok igazán hatással lenni. Mindig lesznek újabb, szebb, jobb technikai kütyük, trendi ruhák és mindig lesznek olyanok is, akik nem éppen kedvesen bánnak velem. Egy dolog azonban az én hatalmamban áll, jót cselekedni másokkal, segíteni másokon. Mindig az én döntésemen múlik az, hogy hogyan reagálok egy adott helyzetben. Beletemetkezhetek a problémáimba, de ekkor épp a boldogságtól zárom el magam, mert a magába forduló ember egyre kevésbé veszi észre, hogy mennyi mindennel tudna segíteni másokon, ami pedig pozitívan hatna vissza rá. A segítségnyújtás alatt azonban ne csak nagy dolgokra gondoljunk. Nem is hinnénk, hogy milyen sok erőt tud adni a párunknak az, ha mosogatás közben gyengéden megsimogatjuk, adunk neki egy puszit és azt mondjuk: „Köszönöm, hogy elmosogatsz.” Szinte fáradtság elűző hatással bír az is, ha egy láthatóan csüggedt bolti eladónak néhány kedves, biztató szót mondunk, mint például: „Látom, hogy rossz napja van, remélem nemsoká vége a műszaknak. Kitartást addig is!” De egy mosoly is csodákra képes a metrón. Ne becsüljük le a kis tettek erejét!
Aki gyakorolja magát ebben, a boldog, elégedett, teljes élet titkára lelt! Sokan sokféleképpen fogalmazták már ezt meg, de mind közül talán a legszebbel zárom a gondolatmenetet és kívánom, hogy Ön is tapasztalja meg minél többször azt a felemelő, testet-lelket megújító érzést, ami ennek az elvnek a gyakorlásával jár: „… és aki mást felüdít, maga is felüdül.”
Üdvözlettel:
Nagy Sándor
lelkigondozó
