fbpx
×
Ha még 9985 Ft értékben vásárolsz,
akkor a GLS / Foxpost
KISZÁLLÍTÁS INGYENES!
0 db termék
0 Ft

Segítség! Nem vagyok önmagam! – gondolatok a megfelelési kényszerről

Szembenézni önmagunkkal fájdalmas, de szükségesPár évvel ezelőtt találkoztam a megfelelési kényszer egy roppant találó megfogalmazásával: Olyan dolgokat vásárolunk, amire nincs is szükségünk; olyan pénzen, ami nem is a miénk, hogy olyan embereket nyűgözzünk le, akiket valójában nem is kedvelünk. Fején találja a szöget? Miért és honnan van bennünk ez a sokszor legyőzhetetlennek tűnő kényszer?

Nagyon kevesen vannak azok, akik nem küszködnek kisebb-nagyobb mértékben a megfelelési vágytól. Sokszor még azok is érintettek, akik azt gondolják magukról, hogy nem. Egy régebbi írásomban már említettem Bronnie Ware ausztrál nővér nagyszabású felmérését, amelyben végstádiumú rákos betegekkel beszélgetett. Ez most ismét ide kívánkozik. A nővér éveken át összeírta a haldoklók gondolatait arról, hogy mit bántak leginkább életük végén. Az utolsó hetekben igyekezett arról is beszélgetni velük, hogy van-e valami, amit sajnálnak, vagy bánnak, hogy úgy alakult az életükben, ahogy alakult. A megbánások között sok visszatérő akadt, de megdöbbentő módon a legtöbben az alábbi gondolatot jelölték meg első helyen:

Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig mások elvárásainak megfelelni.

Tragikus, hogy sokan csak életük végén döbbennek erre rá. Álljunk itt meg egy pillanatra és gondoljuk át: milyen érzés lehet a halállal farkas szemet nézve megküzdeni azzal a hiábavalósággal, hogy lehetett volna boldog életem, de nem volt?! Igazán boldog életét élni nem lehet úgy, hogy mindig mások elvárásaihoz igazítom a döntéseimet, gondolkodásomat, tetteimet. Ezt mindenki tudja, érti, elismeri. Sokan szinte kérkednek is azzal, hogy mennyire nem állnak be a sorba, mennyire egyediek, mennyire nem érdekli őket az, hogy mások mit várnak el tőlük; ők a saját útjukat követik. De legbelül mégsem tapasztalnak valódi szabadságot. A lélek mélyén megbújik a megalkuvás és a gyávaság, amelyek – ha a külső körülmények kikényszerítik – felszínre törnek. Nehogy túl késő legyen a beismeréshez, hogy a sokszor harsány kérkedés és látványos lázadás csak elfedte azt, ami a felszín alatt volt. A legtöbbünk életében ugyanis az igazság a következő: fontosabb az, hogy mit gondolnak rólam mások, mint az, hogy vállaljam a valódi önmagam!

Még egy felvett szerepet is – legyen az a szélsőségesen különc egyetemista vagy a társaság bohóca – sokkal könnyebb vállalni, mint szembenézni azzal és vállalni azt, aki valóban én vagyok. A megfelelési vágy legmélyén ugyanis az az elemi és gyakran leplezett félelem húzódik meg, amely képtelen szabadulni a gondolattól: Vajon mit fog gondolni rólam a másik? Jót fog rólam gondolni? Elfogad majd? Szeretni fog akkor is, ha rájön, milyen vagyok valójában? Nem is kell sok idő ahhoz, hogy az állandó megfelelés miatt valaki aztán tényleg elfelejtse azt, hogy ki is ő valójában. Így a másik rólunk alkotott véleménye és velünk szemben támasztott elvárása határozza meg legtöbbünk életvezetését. Sokszor azonban semmi alapja nincs azoknak a gondolatoknak, amelyektől rettegünk: Biztosan rosszat fog rólam gondolni! Biztos, hogy nem fog elfogadni! Az esetek túlnyomó részében ezek csak a mi fejünkben játszódnak le, mégis ezek az illúziók és félelmek olyan erősek, hogy befolyásolják az egész életünket és oda vezethetnek, hogy elveszítjük és feladjuk valós személyiségünket és identitásunkat. Ezért találó olyannyira a következő megfigyelés: Nem azok vagyunk, amit gondolunk magunkról. Nem is azok vagyunk, amit mások gondolnak rólunk. Hanem azok vagyunk, amit gondolunk, hogy mások gondolnak rólunk!

Mi hozhat megoldást egy olyan helyzetben, amelyben nem is valós, hanem vélt dolgok és irracionális félelmek irányítják az életünket? Sokféle tanácsot próbálnak adni szakemberek és laikusok is: Szeressük önmagunkat! Fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk! Ne foglalkozzunk mások elvárásaival! Erősítsük az önbecsülésünket! stb… Ezeket nagyon könnyű leírni és hangzatos szólamként zengeni. Jómagam egyáltalán nem is vagyok meggyőződve arról, hogy ezek tartós segítséget nyújtanának. Mi lehet hát az ellenszere ezeknek a képzelt kényszereknek?
A valóság. Mindenek előtt meg kell értenünk valamit: abbéli igyekezetünkben, hogy mások vélt vagy valós elvárásainak próbálunk megfelelni, eltakarjuk magunk előtt is az igazságot önmagunkkal kapcsolatban, mert törvényszerűen nem önmagunkat adjuk, hanem csak egy eljátszott szerepet, amelyben mindig tökéletesnek akarunk mutatkozni, hogy elrejtsük hibáinkat, fogyatékosságainkat. A gyógyulás felé vezető úton elsősorban tehát nem elfogadni és szeretni kell magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, hanem szembenézni azzal, amilyenek vagyunk és nem megalkudni a hibáinkkal, hanem törekedni azok javítására, levetkőzésére. Mikor kezdődhet meg ugyanis bármiféle gyógyulás? Nem akkor, ha beismerjük: betegek vagyunk? Amiképp egy gyógyszer is csak a tüneteket fedi el, úgy a hatásosnak tűnő módszerek és tanácsok is pusztán a felszínen eredményezhetnek változást. A valóság azonban soha nem volt, és manapság sem népszerű. Ön dönt, hogy melyiket válassza! Vannak a gyors és kényelmes megoldások, amelyek csak elmaszatolják az igazi problémát. És van az igazság, amely fájni fog ugyan egy darabig, de végül valódi békességet szül lelkünkben. Egy megalkuvásoktól és kényszerektől mentes, szabad életet.

Kérdése van?

Kíváncsi termékeinkkel kapcsolatban valamire és nem találja a választ?

Írja le nekünk, hogy miről olvasna szívesen és mi utánajárunk Önnek!

Itt írja meg üzenetét

Kapcsolódó cikkek

Kérjük, még VÁRJ, amíg ezt a zöld ikont látod! Ha most bezárod az oldalt, rendelésed sajnos nem kapjuk meg.