Ha még 5000 Ft értékben vásárol,
akkor a GLS futárszolgálatos KISZÁLLÍTÁS INGYENES!
0 db termék
0 Ft

Hogyan és honnan lesz valódi önbecsülésünk? (3. rész)

Cikksorozatunk második részében (amely ide kattintva érhető el) azt vizsgáltuk meg, hogy milyen negatívan befolyásolja az életünket, ha nincs kellő és reális önbecsülésünk. Halogatást, keserűséget, másoktól való félelemet generál, így életünk minden területére kihatással van az alacsony önértékelés. De hogyan és honnan lesz stabil önbecsülésünk?

Hol keressük az önbecsülés forrását?

A legtöbb ember két helyről próbálja fedezni önértékelését, azaz gyűjt visszajelzéseket, hogy értékesnek higgye magát. Nem tud ugyanis enélkül boldog életet élni. Ki az, aki örömmel éli az életét, miközben értéktelenségi érzésekkel küszködik? Ez nyilvánvalóan lehetetlen. Az egyik forrás, ahonnan a visszajelzések érkeznek, más emberek véleménye. Könnyen belátható azonban, hogy nem fog tartós önbecsülést adni, ha arra törekszünk, hogy mások elismerését bezsebeljük. Egyrészt kiszolgáltatottá válunk, függő helyzetbe kerülünk másoktól. Másrészt nem lehet mindenkinek megfelelni. És ha nem sikerül, az kudarcélménnyel jár, amire a természetes reakció az újabb kényszeres megfelelés. Így szépen lassan a kényszeres viselkedés börtönébe zárja magát az ember. Úgy érzi, hogy nem lehet önmaga, talán már nem is emlékszik rá, hogy kicsoda ő valójában, mert félelmében mindig másokhoz igazodik. Ez pedig nem hogy nem építi az önbecsülést, hanem egyenesen rombolja.

A másik forrást a közbeszéd úgy emlegeti, hogy meg kell találnunk önmagunkban az értéket. Nemrég hallottam egy motivációs trénertől, hogy ő azt hallotta a mentorától, hogy naponta 100-szor el kell mondanod magadnak, hogy szereted magad, majd végül hozzátette: „Én 500-szor mondtam el.” Jó pár évvel ezelőtt én is megpróbálkoztam ezzel a módszerrel, sikertelenül. Pedig még fel is vettem ilyen és ehhez hasonló mondatokat, hogy aztán alvás közben is szugeráljam magam: „Te egy értékes és szerethető ember vagy!” Utólag már egyértelmű, hogy miért nem segített ez semmit. Olyan ez, mint a legtöbb gyógyszer. A tüneteket próbálja kezelni, de a probléma valódi okát nem éri el. Az önszuggeszció, hasonlatunk fényében olyan, mintha megpróbálnánk elhinni, hogy egy stabil faladikban állunk a hullámzó vízen, miközben a gumimatracon kétségbeesetten egyensúlyozunk. De ha hiábavaló másoktól vagy önmagunktól várni, hogy helyreáll az ingatag önbecsülésünk, akkor honnan lesz mégis? Hiszen enélkül nem élhetünk boldogan.

Mitől vagyok értékes?

Vegyünk egy egyszerű példát. Mi határozza meg egy porcelán edény értékét? Sok mindent mondhatunk. Az anyag minősége, a kereslet, a kidolgozottság, az egyediség, stb. Mind igaz is. Végső soron azonban a gyártó szava dönt. Ha a gyártó nagyra értékeli és becsüli a terméket, magasan fogja pozícionálni azt árban. Jó példa erre, hogy egy-egy posztmodern művészeti alkotást csillagászati áron adnak el aukciókon. Legutóbb egy olyan hírt olvastam, hogy egy fiatal művész egy festékkel teli vödör mögé egy festővásznat helyezett. Ezek után meghajtotta egy bicikli hátsó kerekét és a vödörbe érintette a forgó kereket. A festék szétszórva a vászonra csapódott. Több ezer dollárért kelt el ez a kép! Miért? Mert a festő egyedinek értékelte. Bárhogy is értékeljük ezt magunkban, a lényeg, hogy sem a festmény, sem a porcelán edény nem tud értéket adni önmagának. Sem úgy, hogy másik edényhez hasonlítja magát, sem úgy, hogy elhiteti magával, hogy értékes.

Ezt a logikát követve egyetlen kérdésre fut ki a gondolatmenetünk: ki az ember „gyártója”? A materialisták szerint az ember véletlenek sorozatának, az evolúciónak a „terméke”. Ebben az esetben marad a fentebb említett két forrás, amelyek nem elégíthetik ki a lelki szükségleteket. Más vallások, világnézetek szerint az ember valamilyen természetfeletti lény, istenség teremtménye. Ha ez utóbbi igaz, akkor érdemes megvizsgálni az egyes vallásokat, hogy az adott vallás istene miben határozza meg az ember értékét. Itt Európában természetes, hogy a keresztény vallást is megvizsgáljuk. Elgondolkodtató, hogy a Biblia szerint az ember annyira értékes, hogy Isten a saját életét adta érte. Ha mi képesek lennénk egy másik emberért az életünket áldozni, mennyire szeretnénk azt a másik embert?

Persze ez már a személyes hitvilágnak, világnézeti elképzeléseknek a területe, de ahogy Blaise Pascal mondja: „Az ember minden jel szerint arra van teremtve, hogy gondolkozzék; ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme; egyetlen kötelessége az, hogy helyesen gondolkozzék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, a teremtőjén és a rendeltetésén kezdje a gondolkodást.”1


1 Blaise Pascal: Gondolatok. 146. töredék.

Hozzászólások

Kérdése van?

Kíváncsi termékeinkkel kapcsolatban valamire és nem találja a választ?

Írja le nekünk, hogy miről olvasna szívesen és mi utánajárunk Önnek!

Itt írja meg üzenetét

Kapcsolódó cikkek