fbpx Outlet
×
Ha még 8999 Ft értékben vásárolsz, akkor a KISZÁLLÍTÁS INGYENES!
0 db termék
0 Ft

Feltette a fejhallgatót és elütötte a villamos…

Túlpörgetjük életünket, hogy ne kelljen szembenéznünk önmagunkkalNem szabadna ilyen tragédiáknak megtörténnie. A szokásos rituálét követve indult aznap is iskolába. Bepakolt a táskájába, harapott pár falatot, felöltözött, felhúzta a cipőjét, feltette a fejhallgatót a fejére, bezárta maga mögött az ajtót. Ahogy a zene elindult, ő is kilépett az utcára. Sokan tettek hasonlóképp. Az egyik megállónál át kellett szállnia. Olyan gyorsan történt minden. Az ütemes ritmus csak zakatolt a fejében, sürögtek-forogtak körülötte az emberek és rohant volna át az ellentétes oldalra. Nem hallotta, nem vette észre, hogy jön a villamos. Aztán hirtelen csend lett, de már késő volt.

Egyre gyakoribbak ezek az esetek és felmerülhet bennünk a kérdés: Miért történik ilyen? Nem vállalkoznék ennek megválaszolására. Egyrészt mert nem is tudnék, másrészt pedig azért, mert nem ez a legfontosabb. A gyászolókat kell ilyenkor átölelni olyan szorosan, ahogyan csak lehetséges. Azonban felmerül egy másik kérdés is, amire talán létezik válasz: Elkerülhető lett volna? Egy Pascal idézet juttat ez eszembe: „Elgondolkoztam néha az emberek különféle lázas tevékenységén, azokon a veszedelmeken és gyötrelmeken […] amelyekből annyi civakodás, indulat, vakmerő és gyakran balul kiütő vállalkozás stb. származik, és ráeszméltem, hogy minden bajuknak egy a forrása: nem tudnak nyugton megülni a szobájukban.1  Nem arra gondol itt Pascal, hogy ki se mozduljunk a szobánkból, mert akkor nem fog minket baj érni. Mozdulatlanságba dermedne a világ. Hanem arra, hogy képtelenek vagyunk csendben, önmagunkkal együtt lenni. Szembenézni és szembesülni.

Valami természetellenes, lelketlen, őrült tempót diktáló táncba kezdett már egy ideje a világ. Egy folyamatosan gyorsuló ringlispílen ülünk és nem merünk kiszállni. Félünk, ha letennénk a lábunkat a földre, elesnénk. Túl nagy már ahhoz az iram, hogy ezt megkockáztassuk. Ha néha mégis megtesszük, valóban hanyatt vágódunk. Egy szempillantás alatt a földhöz csapódunk és ez fáj. Nagyon fáj. Annyira, hogy nem akarjuk újra átélni. Annyira, hogy nem is engedjük tudatosulni a fájdalmat és rögtön visszakapaszkodunk a körhintára. Mert jó ott nekünk. Zenél és mindenféle káprázatos színben pompázik. Szédülünk, kiáltozunk, mosolygunk. Megszűnik az idő és megszűnnek a problémák. Felhőtlen derűvel forgunk körbe és körbe. A körülöttünk lévő világból pedig már csak az elmosódott körvonalakat vesszük ki.

Nem mindenki ugyanazt a stratégiát követi. Választék ugyanis van bőven. Valaki állandóan zenét hallgat. A kocsiban a rádiót automatikusan kapcsolja be. Mindig szólnia kell valaminek, mert elviselhetetlen a csend. Más ugyanezt teszi a TV-vel. Hazaér és jól begyakorolt mozdulattal kapcsolja be a készüléket, és ki magát. A függő sóvárogva nyúl az újabb adagért. Mindjárt jó lesz neki, már csak pár pillanat és boldog és gondtalan lesz. A fiatalabb generáció pedig már elmosódott körvonalakat sem lát az életből, mert virtuális világban él. Egymás mellett idegenként. Nyomkodva, pötyögve valami okosnak nevezett izét.

Mi űz, mi hajt minket ilyen erővel az illúziók felé? Mi az a szemünkre telepedett hályog, amely megelégszik a látszattal; a csillagporos tüneményekkel? Miféle varázslat ez és mennyi szirén énekel? Ennyire elviselhetetlen a valóság? Ennyire fájna az igazság? Ennyire. Mindegy hogyan, csak minél messzebb a valóságtól. Az viszont kérlelhetetlenül jön. Néha villamosként tűnik fel. Máskor betegség képében. Nem bántani akar minket, csak felébreszteni. Ez a dolga. A cipész cipőt javít, a szabó ruhát varr, a halász halat fog. A valóság kijózanít. Mi pedig haragszunk ezért rá. Mert fáj és nem akarjuk, hogy fájjon. Visszaülünk hát, ki-ki a maga körhintájára, és egyre dühösebben vesszük tudomásul, ha újból leesünk. Még jobban haragszunk az igazságra és annál makacsabbul ragaszkodunk csillogó álomvilágunkhoz.

Valakinek már késő, de vajon akik még élünk, felébredünk még és szólunk egymásnak? Jobb önként leszállni arról a körhintáról…

 

1 Blaise Pascal: Gondolatok. Lazi könyvkiadó, 2005, 49. old (139. sz. töredék)

Hozzászólások

Kérdése van?

Kíváncsi termékeinkkel kapcsolatban valamire és nem találja a választ?

Írja le nekünk, hogy miről olvasna szívesen és mi utánajárunk Önnek!

Itt írja meg üzenetét

Kapcsolódó cikkek

Ezt már láttad?

×
Kérjük, még VÁRJ, amíg ezt a zöld ikont látod! Ha most bezárod az oldalt, rendelésed sajnos nem kapjuk meg.