Ha még 5000 Ft értékben vásárolsz,
akkor a GLS futárszolgálatos KISZÁLLÍTÁS INGYENES!
0 db termék
0 Ft

Alattomos gyilkos: a szégyen

Fingers Pointing with Blame ShameSokszor érzi úgy, hogy Önnek nincs joga a boldogságra? Ön is úgy éli az életét, hogy megpróbál mindig mások kedvében járni, de ha magának szeretne jó érzést okozni valamivel, akkor úgy érzi, hogy az önzőség? Ön is megpróbál mindenben megfelelni másoknak? Vagy esetleg kényszeresen hajszolja ki magából mindig a legjobbat és a kiváló teljesítményei ellenére mégis mindig azt érzi, hogy Ön soha nem elég jó? Vagy netán túlzott felelősséget érez mások hibája miatt, mintha az az Ön kudarca is lenne?

Ez a szégyenérzetnek csak néhány olyan megnyilatkozása, amelyek szinte mindenkit érintenek kisebb vagy nagyobb mértékben. Nem említettük még akkor azt, hogy a szégyenvezérelt ember nem tudja felállítani a saját, személyes határait, azaz nem tud nemet mondani. Minden kérésnek eleget akar tenni, mert úgy érzi, hogy ez a kötelessége és önző dolognak tartaná, ha a saját javára visszamondana egy segítségkérést. Nem beszéltünk még arról sem, hogy a lelki világunk ismeretlen mélységeiben bujkáló, sokszor nem is tudatosuló szégyenérzet miatt, ha csak kicsit rosszul szólnak hozzánk vagy kicsit ingerültebben, azt máris magunkra vesszük és akár hetekig, hónapokig nem tudunk túllépni rajta, mert azon jár az eszünk, hogy vajon mit ronthattam el, miben hibázhattam, hogy így viselkedtek velem. Eszünkbe se jut ez: „Lehet, hogy nem is bennem van a hiba?

Ezzel meg is érkeztünk a szégyen lényegéhez: „Én vagyok a hiba. Valami nincs rendben velem, selejtes vagyok!” A szégyenérzet ezt az énképet alakítja ki bennünk, amely aztán megannyi önsorsrontó magatartásformában ölthet testet, amelyek közül néhányat már említettünk a teljesség igénye nélkül. A szégyentől terheltek nem tudják különválasztani a cselekedeteiket a személyüktől. Ha hibáznak, ha kudarc éri őket, akkor a saját szégyen-szűrőjükön keresztül ezt így fordítják le: „Én magam egy nagy rakás kudarc vagyok, nem érek semmit!” Azt tanulták meg, mert ezt nevelték beléjük, hogy a viselkedésük határozza meg azt, hogy mennyire értékesek vagy elfogadhatóak. Nem kell nagy dolgokra gondolnunk itt. Elég, ha olyan családi környezetben nő fel valaki, ahol nem önmagáért szeretik, hanem azért, ahogy viselkedik. Ha jó jegyet hoz haza a gyerek az iskolából megdicsérik, ha rosszat, akkor szeretetlenül leszidják és a „nevelés” zászlaja alatt jól a lelkére kötik, hogy ne legyen még egy 4-es vagy 3-as, mert csak a kitűnő az elfogadható. „Hiszen neked olyan jó fejed van, fiam!” – mondják. És a gyerek ebből azt tanulja meg, hogy meg kell felelnie az elvárásoknak és csak akkor fogják őt szeretni és elfogadni, ha tökéletesen teljesít. De még nem is kell ennyire direkt közlés sem ahhoz, hogy kialakuljon valakiben a szégyenérzet. Elegendő csupán az is, ha a szülő csak érezteti a gyerekkel, hogyan kellene viselkednie. Amolyan íratlan szabályként nehezednek az elvárások a gyermekre, amikor a szülő szavaival és magatartásával egészen mást kommunikál. Nagyon sok anya például hanyagul odavágja a gyermekeinek: „Nekem mindegy, hogy mit csinálsz, a te életed, a te döntésed! Én nem akarok beleszólni.”, de közben hanghordozásával, egész viselkedésével azt üzeni a gyereknek, hogy azért mégiscsak az lenne a legjobb, ha úgy csinálná, ahogy ő akarja. Ebből az érzelmi-zsarolós kommunikációból a gyermeki lélek ezt vonja le: „Anya nem lesz boldog, ha úgy csinálom, ahogy én szeretném.” Ezért aztán inkább megfelel.

És ezek még a legenyhébb esetek. Nem említettük az alkoholbeteg apa magatartásának pusztító hatását, a válás okozta sérüléseket és még rengeteg olyan súlyos tényezőt, amelyek a szégyenvezérlet gondolkodásmód és viselkedésminták kialakulásához vezetnek. Mindezeknek a vége pedig az, hogy a szégyenérzet megakadályozza, hogy elhiggyük: akkor is szerethetők, elfogadhatók és szeretetre méltók vagyunk, ha nem teszünk érte semmit, ha nem felelünk meg mások valós vagy vélt elvárásainak. Megtanuljuk szép lassan az elvárásoknak való megfelelés által feltölteni önbecsülésünk és önértékelésünk tankját. Amikor pedig nem sikerül, márpedig nem lehet mindig mindenkinek tökéletesen megfelelni, akkor vagy elkeseredünk, vagy még jobban elkezdünk igyekezni, hogy elismerő pillantásokat vagy szavakat zsebeljünk be. Akár szánalmat akarunk kelteni másokban önsajnáltatás révén, akár le akarjuk őket nyűgözni teljesítményünkkel, egy a cél: elfogadtatni magunkat másokkal, szeretetet kicsikarni a másikból.

Nagyon nagy kérdés tehát, hogy mi lehet a megoldás, ami a sokszor évtizedek óta beidegződött gondolkodásmódunkat és magatartásformáinkat, a magunkról alkotott hitvilágunkat meg tudja változtatni és fel tud minket szabadítani az alól a félelmetes erejű szorongás, kényszeres viselkedésminták és lelki nyomás alól, amivel a szégyenérzet terhel meg minket. Érintett lévén régóta kutatom ezt a témát, rengeteg módszert kipróbáltam már. Az ezoterikus módszerek majd minden változatát. Önszuggeszciót: tükör elé álltam és megpróbáltam elhitetni magammal, hogy én is szerethető vagyok. Agykontrollt. Megpróbáltam többnek mutatni magam, mint aki valójában vagyok. Megpróbáltam teljesen más lenni és kipróbáltam ezerféle álarcot. De semmi nem működött! Arra kellett a keserves próbálkozásaim során rádöbbennem, hogy nem tudom megváltoztatni semmilyen módszerrel a belém rögzült gondolatokat és a magamról alkotott képet. Hogy nem tudom semmilyen eszköz segítségével elhitetni magammal, hogy én is ugyanolyan szeretetre méltó vagyok, mint bárki más ezen a földön. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy csak akkor fog változás történni bennem, hogy csak akkor fogom elhinni, hogy én is megérdemlem a szeretetet, ha az az elemi és legalapvetőbb emberi vágyam, hogy Valakitől valódi, FELTÉTEL NÉLKÜLI elfogadást és szeretet kapjak, valósággal teljesülni fog. Emberektől, anyától vagy apától, szerelmektől, önmagamtól én ezt hiába vártam. Persze nagyon fontos és talán az egyik legszebb része életünknek, amikor igazán szeretjük szeretteinket és ők is szeretnek minket. De még a hozzánk legközelebb állók is sokszor megbántottak minket, akaratukon kívül is. Tőlük sem kaptuk meg azt az igazi és valódi és minden feltételtől mentes szeretetet, amire olyan nagy szüksége van mindnyájunknak.

Egy dolog azonban biztos: a szégyenérzet egyetlen és tartós ellenszere az, ha önmagunkért szeretnek bennünket feltételek nélkül, és hogy ezt el is tudjuk fogadni! Ne nyugodjon addig, amíg meg nem találja ennek a szeretetnek a forrását!

 

Nagy Sándor

lelkigondozó

Kérdése van?

Kíváncsi termékeinkkel kapcsolatban valamire és nem találja a választ?

Írja le nekünk, hogy miről olvasna szívesen és mi utánajárunk Önnek!

Itt írja meg üzenetét

Kapcsolódó cikkek